(Uni)formal

A következőkben a hétfőtől péntek reggelig tartó élményeimről fogok beszámolni, azaz a rettegett/várva várt orientációról.

HÉTFŐ:

A hét első napja, és egy új korszak kezdete. Oké, ez egy kicsit drámai volt, de tény, hogy aznap lépett hatályba hivatalosan az egy éves szerződésem. Egyszersmind ez volt az a reggel, amikor másfél hónap után újra ébresztőre kellett kelnem. Felemelő érzés volt.

Az első két nap broadmooros kisbusz vitt minket a hotelbe. Kisbusz alatt egy nagyobbfajta, nyolcszemélyes autót kell érteni, amibe valahogyan sikerült belezsúfolni közel tizenöt embert. Zanzásítva: sikerült közelebbről megismerkednem az új munkatársaimmal, hamarabb, mint gondoltam. Akik a Wildridge és Sienna Apartmannsból jöttek, jórészt magyarok és litvánok voltak, plusz egy indiai srác, velük egész jól összeismerkedtünk a hét folyamán. A szállodába érvén csatlakoztak még hozzánk mindenféle más nemzetiségűek is, de főleg amerikaiak.

Ja igen, és mivel jelenlétünkkel a szállodát reprezentáljuk, ezért az egész hét folyamán pingvinbe vágva kellett "munkába" járnunk. Az elején ez még egész érdekes volt, és tényleg fontosnak éreztem magam (az öltöny teszi), de a harmadik napra már szívesebben visszavettem volna a farmert-póló kombinációt. Persze ezt nem lehetett.

Kezdődött az orientáció azzal, hogy bevezettek minket egy kisebb helyiségbe, ahol aláírtuk a világ összes hivatalos dokumentumát. Ezután készítettek rólunk fényképet az Employee ID-hoz, amellyel többek között a munkaidő elején és végén tudunk be- és kijelentkezni (clock in/clock out). Ezt a nap végén meg is kaptuk.

Ezután egy nagyobb helyiségbe vittek minket, ahol egy vetítővászon, asztalok és változatos üdítők és rágcsálnivalók vártak, mindannyiunk legnagyobb örömére. Az előadások nagy részét egy Melanie nevű nő tartotta, aki először megismertetett minket egymással - egész kreatív módon. A dolog úgy működött, hogy mindenki kivett az asztalán lévő tálkából egy M&M's cukorkát, és asszerint, hogy milyen színűt húzott, mindenkinek el kellett mondania valamit magáról: a piros a legboldogabb napját, a zöld egy kínos eseményt, a sárga a kedvenc ételét, ilyesmi. Ezután tanultunk egy kicsit a szálloda sztenderdjeiről (nevén szólítsd a vendéget, sose mondj nemet, találj megoldást minden problémára, teljesítsd túl az elvárásokat...), majd a szálloda történetéről (kétszer aludtam be majdnem a levetített videó alatt). Tizenegy óra tájékán nekivágtunk a Broadmoor körüli utunknak. Körbejártuk a birtokot - igen, birtokot, ugyanis ez egy hatalmas hely, már az épületekben is el lehet veszni, és akkor ott vannak még a medencék, a tó, az emlékművek, a teniszpályák, a három golfpálya, a Cottages nevű apartmanházak, amelyeknek semmi köze sincs sem a cottage cheese-hez, sem a cottage pie-hoz. Megismertük a vendég- és alkalmazotti részlegek jó részét, bejártunk néhány éttermet, és mondanom sem kell, mindenki odáig volt meg vissza a látványtól. A fényűzés az egy dolog, a Broadmoor viszont túltesz mindenen.

A túra közben benéztünk az employee cafeteriába is, ahol megebédeltünk - az első nap ingyen. Egyébiránt ingyen fogok még enni a születésnapomon is. Broadmoor: ahol megéri még a szülinapodon is dolgozni. Egész korrekt a választék, mindig van két főétel mindenféle körettel, lehet szendvicset vagy hamburgert is kérni, van salátabár, üdítők, valami desszertféle, és mint az a következő nap kiderült, mindezt nagyon elfogadható áron adják. Ma péntek van, és eddig még nem volt olyan, hogy 5 dollárnál többet fizettem volna (a 3 és fél dollár az átlag). Ennyiért máshol nem kapsz tartalmas meleg ételt.

Ebéd után folytattuk a kirándulást, majd a tréningterembe visszaérvén folytattuk az előadásokat. Ezúttal a harrassment nevű fenomenonról volt szó, azaz a munkahelyi verbális és fizikai, direkt és indirekt bántalmazásról. Lényegében: ha ingerenciát érzel arra, hogy elsüss egy rasszista vagy lekezelő viccet, ne tedd, mert kirúgnak a francba. Ugyanígy zéró tolerancia elv vonatkozik az alkoholfogyasztásra és a droghasználatra is. A munkahelyen bármikor elvégezhetnek rajtad drog- vagy alkoholtesztet, és ha pozitív az eredmény, azonnal felfüggesztenek.

A nap végén megkaptuk a névtábláinkat. Én hivatalosan is átkeresztelkedtem Ben-re. Így szeretném megkönnyíteni az amerikaiak dolgát, meg már egyébként is untam mindenkinek elmagyarázni, hogy kell kiejteni a nevem. Végül néhányunknak alkalmunk volt elmenni egyenruhát felpróbálni, ami alapján szerdán meg is kaptam a saját szettjeimet (vagyis azok nagy részét).

KEDD:

Őszintén szólva nem sokra emlékszem erről a napról. Az idő nagy része most előadásokkal telt, volt szó a munkahelyi benefit-ekről, azaz hogy milyen juttatásokat kapunk a Broadmoor dolgozóiként. Többek között ingyen látogathatjuk a szállodai mozit, és 25 centért mehetünk a városi állatkertbe. Zsír.

Volt még több előadás is, de annyira álmos voltam, hogy a nagy részére nem emlékszem. Délután megkezdődött a divisional training (én legalábbis így hívom), tehát asszerint folytatódtak a tréningek, hogy milyen divízión fogsz dolgozni. Én például az összes magyarral egyetemben a Food and Beverage tréningre mentem. Ez már sokkal érdekesebb volt, voltak csoportos feladatok, kellett egy kicsit kreatívkodni is, és inkább a gyakorlatról volt szó, mint az elméletről. Olyanokat tanultunk például, hogy hogyan beszéljünk a vendéggel telefonon, hogyan találjunk alternatív megoldásokat a problémáira, milyen szavakat használjuk köznapi szleng helyett, és hogy hogyan írjunk le termékeket úgy, hogy a vendég meg akarja venni azokat.

SZERDA:

Ezen a napon folytatódott a divisional training, ezúttal alkoholeladásról és ételegészségügyről volt szó. Az előbbinél arról tanultunk, kinek adhatunk el alkoholt, mire kell figyelni, hogyan ismerjük fel az ittas vendéget és hogyan kezeljük az egyszerű/eldurvult helyzeteket, miket kell ellenőrizni, ha elkérjük a vendég valamilyen igazolványát, mik a megengedett hivatalos alkoholszintek, satöbbi.

A második előadás rövidebb volt, és lényegében a mikrobiológia-higiéné és táplálkozástan tantárgyaknak felelt meg, rettenetesen lebutítva. Elrettentésnek levetítettek nekünk egy 90-es évekbeli hírsávot, amikor is egy amerikai gyorsétterem fertőzött és alulsütött hamburgerhúst szolgált fel, és több kisgyerek meghalt, mások kómában feküdtek hónapokig, egy részük fel is ébredt, jó részük lebénult utána. Ja. Óvatosnak kell lenni.

Mint említettem, ezen a napon páran már meg is kaptuk a munkaruhánkat. Elméletben mindenkinél három szett egyenruha kell, hogy legyen, amelyek közül az ajánlás szerint egy mindig legyen tartalékban, egy rajtad, egy pedig mosásban (a szálloda ingyen mossa a munkaruháinkat). Namármost én három inget kaptam, egy nadrágot és két kötényt. A nadrágról azt mondták, hogy majd később lesz még több, csak most ennyit tudnak adni. Szerencsére kábé ugyanolyan nadrágról van szó, mint ami az öltönyömhöz is van, szóval azt tudom hordani váltásként. Na nem mintha ezek olyan gyorsan koszolódnának.

Szintén ezen a napon találkoztam a menedzseremmel is, egy Shana nevű rendkívül jófej nővel, aki körbevezetett azokon a helyeken, ahol a munkám során járni fogok (konyha, pékség, raktárak, és maga az Espresso, amelyet hétfőn nem volt alkalmam megnézni). Amúgy a szállodának két ilyen kávézó-szerűsége van, az egyik ez, a másik a Natural Epicurean. Ott, ahogy a nem kissé bonyolult név is sugallja, mindenféle biokaját lehet kapni. A hely és a koncepció is tetszik, remélem, tudok majd plusz műszakokat vállalni ott is.

CSÜTÖRTÖK:

Egyre közeledik a munka... egyesek már aznap munkába álltak, én viszont csak péntekre voltam beírva. Csütörtökön csak az international orientation volt megtartva, ahol elmondtak minden olyan érdekes információt a környékről, közlekedésről, kultúráról és az alkalmazkodásról, ami tök hasznos lett volna mondjuk egy héttel azelőtt. Sebaj, a szándék a lényeg. Az egyetlen érdekes információmorzsa az volt, hogy a szálloda oktatóközpontja különböző (online és gyakorlati) kurzusokat hirdet meg, amelyekért hivatalos diplomát kaphatunk, és amelyekre mi dolgozók ingyen iratkozhatunk fel. Van itt mindenféle a bartendingtől kezdve a könyvelésig. Én személy szerint szeretnék legalább egy-kettőn részt venni, mert hát egyrészt egy ötcsillagos-ötgyémántos szálloda indítja őket, másrészt egy hasonló kurzus Magyarországon nem kevés pénzbe kerülne.

Ezen a napon több dolgot is megtanultam a helyi közlekedésről. Az egyik az, hogy busszal tuti nem fogok munkába járni, mert bár van buszmegálló a Wildridge-hez és a Broadmoorhoz közel is, de a járat a belvároson keresztül visz el a szállodába, tehát az út körülbelül egy órán át tart. Gyalog bő fél óra alatt beérek a hotelbe. A bicikli sem a legkényelmesebb megoldás, de azért megkönnyítené a dolgomat. A legolcsóbb megoldás az, ha elvisznek téged, és hála az emberek arany szívének, ez sokszor járható út. Szerdán egy magyar barátunk vitt be néhányunkat dolgozni, és haza is hozott, csütörtökön pedig gyalogolni akartunk a szállodába, de öt percen belül megállt mellettünk egy broadmooros dolgozó, hogy szálljunk be, elvisz minket. És hogy hogyan jöttem haza csütörtökön? Nos, a hotel dolgozói közül a jamaikaiak egy csoportja pár évvel ezelőtt saját taxiszolgálatot indított, amely nagyon olcsón szállít embereket a környéken ide-oda. Szabadúszókról van szó, nem a legmegbízhatóbb szolgáltatás, és nem is működnek egész évben, viszont alkalmasint nagyon megéri őket igénybe venni.

PÉNTEK:

Ma reggel megint kisbusz jött értünk. Az orientáció hivatalosan már véget ért, az egyetlen hátra lévő dolog az volt, hogy ellátogassunk a Social Security Office-ba. Itt egyfajta társadalombiztosítási kártyát kellet igényelnünk, amely egész életünkben megmarad (nem kell később újra igényelni), és mindennemű amerikai munkavállaláshoz szükségünk lesz rá. Többek között ahhoz is kell, hogy majd bankszámlát nyithassak.

Na már most én azt hittem, hogy ez az iroda a szállodában van valahol. Tévedtem, ez egy külön iroda valahol a város másik felén egy Isten háta mögötti helyen. A jelek szerint ezt csak én nem tudtam, így én voltam az egyetlen hülye, aki ide is (ezúttal munkaruhába) kiöltözve ment. Mentségemre szóljon, hogy ha nagyon sokáig tartott volna az ügyintézés, ebben mehettem volna rögtön dolgozni. Gond persze így se volt belőle.

Természetesen nem ment minden simán, ugyanis kiderült, hogy a rendszerük nem látja, hogy regisztráltam volna a SEVIS-rendszerben (nem teljesen tiszta, hogy mit csinál a SEVIS, de a lényeg az, hogy szükség van a regisztrációra ahhoz, hogy itt lehessek). Ez azért vicces, mert nem kevesebb, mint kétszer hívtam fel őket eddig, hogy regisztrálni szeretnék: egyszer előzetesen még Arizonában, egyszer pedig az orientáció első napján, amikor még válasz-emailt is kaptam arról, hogy a regisztráció sikeres volt. Mindegy, biztosítottak róla, hogy intézkednek az ügyemben, úgyhogy nem lesz semmi probléma.

Ezután hazajöttem, megebédeltem, pihentem egy kicsit, majd délután felkerekedtem, és elindultam a szállodába az első munkanapomra...

... és csak hogy ne maradjatok kép nélkül, íme egy kép egy csigáról: