A következőkben röviden (?) arról számolok be, milyen volt az első egy-két hetem a Broadmoor dolgozójaként.
Erről az időszakról azt kell tudni, hogy hivatalosan a "Trainee", azaz gyakornok megnevezést viseltem. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott műszakban három emberre volt szükség, akkor én mindig a negyedik voltam. Továbbá nem részesülök a nem készpénzben adott borravalókból sem, ami kár, mert az elmúlt napokban annyi vendégünk volt, hogy csak na. Sebaj, ez a holnapi naptól megváltozik, habár továbbra is tanulni fogok, és még egy tesztet is sikeresen meg kell írnom valamikor. Ez még mind a jövő kérdése.
Szóval mit is dolgozom a Broadmoorban? Mi is az az álomállás, ami miatt érdemes volt egy évre ott hagynom Magyarországot? Kérek mindenkit alássan, a szálloda kávézójában dolgozom "Espresso Attendant"-ként. Ez nem takar se többet, se kevesebbet annál, mint amit sejtet: vendégeket szolgálok ki, kávét főzök, italokat és ételeket adok el, kezelem a pénztárgépet (hamarosan), ellátom a munkavégzéshez szükséges háttérfeladatokat. Kívülről mindez nem tűnhet soknak, de én kifejezetten élvezem.
Ez itt az Espresso észak-nyugati sarka, és a pult nagy része. Természetesen ismét Google barátunk segítségét kellett igénybe vennem, ugyanis mint szállodai dolgozó nem készíthetek saját fényképeket. A kivilágított pultban péksütemények, csokoládék és cukrászsütemények találhatók, melyek mind a szállodában készülnek. Gyakornoki "kötelességem" volt ezek közül minél többet megkóstolni, hogy tudjak róluk beszélni a vendégeknek, ha kérik. Java részük ízlett is, volt köztük néhány igencsak túlcukrozott darab, de többségében nagyon ízlettek, és kinézetre is egytől-egyig mesterművekkel volt dolgom. A kedvencem a pisztáciás-epres krémes süti volt, de a rózsás-málnás macaroon se volt semmi.
A háttérben a szekrényeken további édességeket árulunk, például dobozos csokoládékat, de vannak ott magazinok és könyvek is, plusz van egy szekrény, amelyet gyógyszerekkel, dezodorokkal, fogkefékkel, varrókészletekkel és ilyesmikkel raktak tele, ergo olyan dolgokkal, amelyeket a vendég, ha véletlenül otthon hagyta volna, nálunk megvehet.
A pulttal szemben van három kis kerek asztal (a kávézón kívül van még hét másik), egy hűtött szekrény üdítőkkel, joghurtokkal, szendvicsekkel és salátákkal megrakva, a kép készítője mögött pedig egy másik polc van, amelyről a vendégek cukrot, édesítőt, tejszínt és efféléket vehetnek el a kávéjukhoz.
Persze a munka nagy része a pult mögött zajlik, és atyám, van is munka rendesen, főleg a reggeli órákban. Kávézóhoz hűen tényleg délelőtt jön a legtöbb vendég, ilyenkor fogy el a legtöbb péksütemény is, és népszerű még az itt Amerikában nagyon menő bagel is, amely leginkább egy lyukas zsemlére emlékeztet, és mindenféle kiőrlésben/ízesítésben lehet kapni. Persze délután sem áll meg az élet, egyrészt déltől kezdve szendvicseket és salátákat is kínálunk - ezt tudni kell az amerikaiakról, hogy náluk az ebéd körülbelül ennyiből áll, inkább vacsorára esznek sokat. Vacsora tájékán aztán kicsit ritkulni szokott a forgalom (mégis csak tele van a szálloda jobbnál jobb éttermekkel), aztán megint kezdődik a banzáj, mindenki jön hozzánk fagylaltot enni. Az én ízlésemnek elég szűk a választékunk, de persze nincs is akkora jégszekrényünk, hogy ennél több fagyisdoboz elférjen benne.
Eddig általában kétféle műszakban dolgozhattam, vagy délelőtt, vagy délután. A délelőtt általában azt jelenti, hogy nyitás előtt fél vagy egy órával kell ott lennem. Minekutána reggel hatkor nyitunk, ezért meglehetősen korán kell felkelnem, hogy időben beérjek dolgozni. Ennek ellenére én jobban szeretek délelőtt dolgozni, mert több a munka, nem kell zárás előtti nagytakarítást végeznünk, és a munka után előttem a nap jó része. Ha délután dolgozom, akkor délután 2-3 körül megyek, és naptól függően este 9:30-ig vagy 11-ig maradok.
Az első egy-két napom lényegében azzal telt, hogy néztem, hogy dolgoznak a többiek. Közben magyarázták nekem, mit hogyan és miért csinálnak, én kérdéseket tettem fel, lényegében egy nagyon interaktív árnyék voltam a munkatársaim mögött. Ami a munkatársakat illeti, mindenki nagyon kedves, a supervisor-öm is nagyon kedves, és a menedzserem is, bár nála valahogy sosem tudom eldönteni, hogy mit gondol a munkámról. Talán az amerikai mosoly teszi. Itt a vendégek előtt mindenki olyan szívélyes és mosolygós lesz, amilyet Magyarországon szerintem eddig még nem láttam. Persze ott is előírás, hogy kedvesek legyünk a vendégekkel, hogy mosolyogjunk, de elég csak pár napot eltölteni az Államokban, és egyből látni a különbséget.
A harmadik naptól már egyre többet dolgozhattam, sorra tanultam a különböző kávéfajtákat és elkészítési módjukat, valamint egyre többet megtudtam a termékekről, amelyeket árulunk. Ahhoz képest, hogy kívülről mennyire egyszerűnek tűnik ez a munka, elképesztő, mennyi mindenre kell odafigyelni. Egyrészt ott vannak az egészség- és minőségügyi előírások, mikor kell gumikesztyűt viselni, meddig lehet az espresso kávét bekeveretlenül hagyni, mielőtt megkeseredik, és egyéb ilyen apróságok. Tudni kell, mit mondj a telefonba, ha másik részlegről hívnak minket, mikor kell a nevén szólítani a vendéget, és a pénztárgéphasználatról ne is beszéljünk (konkrétan nem is tudnék még róla mit mondani, mert épp hogy csak elkezdtem tanulni).
(Kábé ilyeneket kell tudni, csak helyenként más arányokban.)
A lényeg az, hogy még egy ilyen egyszerű, minimálbéres munka is tele lehet kihívásokkal. És ha már a minimálbérnél tartunk, múlt hét pénteken megkaptam az első fizetésemet - egy hétről. Nem sok, de én büszke voltam magamra.
Annál nagyobb lelkesedéssel mentem el bevásárolni másnap a Walmartba. Mint ahogy már említettem, sétatávolságban egyetlen egy élelmiszerbolt van, és az is a lehető legdrágább, amit csak kifoghattam volna. A Walmart itt népszerű és elfogadható árú, kábé úgy képzeljétek el, mint a Tescot, csak nagyobb választékkal. Egyik magyar kolleginámnak és frissen beszerzett autójának hála alkalmam volt végre itt is bevásárolni. Körülbelül ugyanannyit költöttem, mint a Safewayben, de úgy éreztem, minőségibb dolgokat vettem ugyanazért a pénzért. Többek között vettem bagelt, mert kíváncsi voltam, milyen lehet az íze. A fahéjas-mazsolás verzió ízlik, főleg mogyóróvajjal és lekvárral, amerikai módon.
(Ezt a képet sem én csináltam. Lehet megkövezni érte.)
Az elmúlt két napban pedig szabadnapom volt. Eredetileg vasárnap és kedden lett volna szabadnapom, de aztán műszakot cseréltem egy kollégával, és így hétfőn (ma) itthon maradtam, holnaptól péntekig pedig minden nap dolgozom. Ezt kihasználván ma elmentem a Wells Fargoba bankszámlát nyitni. Kábé egy órát töltöttem ott különösebb várakozás nélkül, de legalább már lesz mire utaltatnom a fizetésemet. Két hét múlva jön a bankkártyám, amire az itteni "netbankár" segítségével bármilyen képet rakhatok. Én ilyen zongoramintásat választottam. Majd ha megjön, mutatok képet. Addig is egy ideiglenes kártyát használhatok. Lényegében már nem kell teljesen a készpénzes fizetésre hagyatkoznom.
Fun fact #1: sikerült leejtenem a borotvámat. Sikerült vennem helyette egy másikat, ami nem jó. Sikerült elhagynom a blokkot, mielőtt visszavihettem volna.
Fun fact #2: megint ott tartok, hogy találnom kell egy helyet, ahol hajat vágathatok. Ez elsőre valahogy mindig ijesztő. Persze legrosszabb esetben kopaszon megyek munkába. Na arról kaptok majd képet.
A következő bejegyzésig minden jót mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése