Rövid helyzetjelentés következik!
(Majd meglátjuk, mennyire lesz rövid. A legtöbb bejegyzésemet rövidnek szánom, de látjátok, mi lesz belőle általában.)
A munka frontján nincsen sok újdonság. Úgy érzem, sikerült betanulnom a rám bízott feladatokat, habár még mindig teszek fel kérdéseket hellyel-közzel. Ennek ellenére viszonylag kevés az igazán nagy kihívás, legalábbis a kezdetekhez viszonyítva. Persze azóta eltelt már majdnem egy hónap.
Furcsa belegondolni, hogy már egy hónapja itt vagyok.
Ez nem azt jelenti természetesen, hogy unalmassá vált volna a munka. Nehezen válhat unalmassá egy olyan állás, ahol emberekkel kell foglalkoznod, és ahol folyton-folyvást változik a vendégkör. Nem, inkább azt mondanám, hogy kezd egy kicsit mindennapos elfoglaltsággá válni, hogy a Broadmoorba járok, és pénzt keresek. Ahogy hallom, szeptembertől kezdve egyre kevesebb vendégünk lesz, már ami a hétköznapokat, és nem az ünnepeket illeti (lesz itt azért még hálaadás és egyebek). A többiek elmondása alapján a téli hónapok nagyon unalmasak, kevés a vendég, kevés a munka is. Szerencsére akkor már nem itt fogok dolgozni, január elején megyek át szobaszervizre, előtte pedig egy jó kis karácsonyi káosszal fogom zárni a mostani munkámat. Igazából ezt a hónapot várom a legjobban.
Visszatérve a jelenre, beszéljünk egy kicsit a múltról. Múlt héten jött el annak az ideje (ahogy az előző bejegyzésben is említettem), hogy keressek egy helyet, ahol hajat vágathatok. A jelek szerint érdemes volt ezt papírra (blogra) vetnem, ugyanis nem sokkal később Schramek Marianna kollegina elmesélte nekem, hogy a hajvágás egy igen kedves tevékenysége, mely mesterséget szívesen prezentálná rajtam. Szeretném jelenteni, hogy nagyon jó munkát végzett, ezért:
AKINEK A BROADMOORBAN DOLGOZÓ MAGYAROK KÖZÜL HAJVÁGÁSRA VAN SZÜKSÉGE, BÁTRAN KERESSE MEG ŐT, SZÍVESEN LEVÁGJA BÁRKI HAJÁT (egy baráti összegért cserébe).
A jamaikaiaknak taxiszolgáltatásuk van, nekünk magyaroknak fodrászatunk.
Jelentem továbbá, hogy megvolt az első colorado springsi Red Robinozás is. A Red Robinról azt kell tudni, hogy (szerény véleményem szerint) a legjobb gourmet hamburgereket készítik Amerikában, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján. Én ananászos hamburgert ettem, mondjuk nem úgy sütötték át, ahogy kértem, de azért nagyon finom volt. Evés közben arra is rájöttem, hogy van itt egy srác, akivel egy napon van a születésnapunk. Fun fact.
A nap, hét és hónap nagy híre egyben az, hogy sikerült végre autót vennünk. Egy gyönyörű '94-es Honda Accordról van szó, használtan vettük egy közeli eladótól, remek állapotban van. Hárman fogjuk használni, a jövőbeli lakótársaimmal. Egyetlen szépséghibája a dolognak (egyelőre), hogy hivatalosan még nem vezethetjük. Coloradoban két dolog kell ahhoz, hogy vezethesd a kocsid: biztosítás és rendszámtábla. Mert hogy itt nem olyan egyszerűen mennek a dolgok, mint otthon Magyarországon - a rendszámtábla itt nem az autóhoz tartozik, hanem a tulajdonoshoz. Ergo ha megváltozik a tulajdonos, új rendszámtáblát kell venni. Ezt sajnos ma nem tudtuk elintézni, mert délután munkába kellett mennem, a biztosítást viszont sikerült még délelőtt elintéznünk.
Legújabb családtagunkat, a Honda Accordot Hobónak hívják.
Az új autót a legkeményebb módon fogom megünnepelni: elmegyek vele fagyit venni. El nem tudjátok képzelni, hogy mennyire kívánom a fagyit, miután nap mint nap azt szolgálom fel a vendégeknek. Boltban venni azonban eddig nem akartam, mert a meleg időben valószínűleg elolvadna hazafelé menet. Viszont autóval...
Erre most mit mondjak? Egyszerű ember vagyok, egyszerű kívánságokkal.
Egyébiránt nyugaton a helyzet változatlan. Hétvégéig dolgozom minden nap (vége a sorozatos szabadnapjaimnak), vasárnap pedig elbúcsúztatunk két magyart, akik nemsokára indulnak haza. Valami mexikói helyre megyünk, hirtelen nem jut eszembe a neve, de jókat hallottam róla.
Jövő hónapban költözöm.
Minden jót mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése